A most már a Szent István Egytemhez tartozó, volt Corvinus Kertészettudományi Kar szakmai szervezetek támogatásával és közreműködésével 2016. október 14-16. között már 21. alkalommal szervezi meg az Őszi Kertészeti Napokat. A Budai Arborétum területén megrendezett kiállításhoz vásár is kapcsolódik, ahol a legnépszerűbb virágok mellett növény ritkaságokat is beszerezhetünk.

A rendezvény egyik célja az ősz gazdagságának, szépségeinek kötészeti bemutatója. A kiállításnak minden évben az egyik legnépszerűbb része a fiatal virágkötők versenye, illetve szombaton és vasárnap az elkészült versenyművek bemutatása. A középiskolák és az egyetemek virágkötészetet tanuló diákjai több témakörben mérik össze tudásukat, a térdekorációk elkészítése mellett bemutatják, milyen szép tud lenni egy feldíszített asztal, ezenkívül kegyeleti virágkötészeti tudásukat is megcsillogtatják.

Az Őszi Kertészeti Napokon az idén először bármelyik általános vagy középiskolás diák is kiállíthatja saját készítésű 

őszi hangulatú „virágos-terméses” készítményét,
őszi levélszíneződés témájú színes rajzát,
őszi kert témájú színes rajzát.
 

Látnivalók

  • virágkötészeti bemutatók és kiállítás (szombaton és vasárnap)
  • dísznövény újdonságok bemutatója
  • kertművészeti alkotások
  • „virágos” ipar-, képző- és népművészeti alkotások
  • virágdíszes ruhák bemutatója
  • általános iskolások „virágalkotásai”
  • arborétumi séták
  • gombakiállítás és gombaszakértői szaktanácsadás
  • bonsaikiállítás (péntektől) és -nevelési bemutató (vasárnap)
  • kerti és szobai dísznövények vására
  • árvácska- és krizantémvásár
  • évelő virágok, virághagymák, díszfák és díszcserjék (közöttük fenyők), kerti kellékek vására
  • ingyenes növényvédelmi szaktanácsadás

Programok


Október 14. (péntek)

10:00 A Virágkötészeti Verseny megkezdése
10:30 Séta a Budai Arborétumban
14:00 Szakmai továbbképző tanácskozás és bemutató
15:00 Séta a Budai Arborétumban

Október 15. (szombat)

11:00 Ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás
14:00 Divatbemutató – virágdíszes ruhákkal
15:00 Séta a Budai Arborétumban
16:00 Virágkötészeti bemutató – asztaldíszek
16:30 Az Egyetemi Énekkar műsora

Október 16. (vasárnap)

10:30 Virágkötészeti bemutató – kegyeleti kötészet
11:30 Séta a Budai Arborétumban
12:30 Virágkezelési bemutató
13:30 Séta a Budai Arborétumban
14:30 Bonsaialakítási bemutató
15:30 Hallgatók és iskolások „virágos” alkotásainak
és kertbarátköri kiállítók jutalmazása
16:00 Virágkötészeti bemutató – adventi és
karácsonyi ünnepi készítmények

Belépőjegyek:

Teljes árú jegy: 700 Ft/fő
Diákoknak, pedagógusoknak és nyugdíjasoknak: 350 Ft/fő
(Igazolvány szükséges!)
6 év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes
Csoportoknak (10 fő felett): 350 Ft/fő

A belépőjegyek ára levásárolható az ország valamennyi Oázis Kertészetében!

További informáziók az Egyetem honlapján:

http://disznoveny.kertk.szie.hu/nagyvilag/oszi-kerteszeti-napok

További olvasnivalók hasonló témában: 

✿ Mutasd meg alkotásod az Őszi Kertészeti Napokon!

✿ Ősz a Budai Arborétumban 

✿ Őszi Kertészeti Napok 2015