Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Balkon aranya Pályázat Budapestieknek

A Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karán a Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium a 2016. évben, immáron negyedik alkalommal hívja fel Budapest lakosait, hogy kertészkedjenek otthon, „zöldítsék” környezetüket! Ezzel hozzájárulnak egy mentálisan és fizikálisan egészségesebb város létrehozásához, valamint értékes ajándékokat nyerhetnek!

balkonzöldítés Balkon Aranya Pályázat 2016

Az eddig megszokott kategóriákon (balkon, párkány, gang) túl idén újabb kategóriával bővül a pályázat, lehetőséget adva arra, hogy aki teraszán, tetőteraszán szeretne kertészkedni, az is versenybe szállhasson!

A pályázati anyag most már angol nyelven is elérhető és a zsűrit is megnevezték már a pályázati kiírásnál.

A teljes magyar nyelvű pályázati kiírás elérhetősége:

http://balkonaranya.hu/data/balkonaranya2016.pdf

A pályázók fényképet készítenek a zöldíteni kívánt erkélyről, ablakpárkányról, gangról, teraszról eredeti állapotában. Megálmodják, majd elkészítik a növénykiültetéseket. Az elkészült művet szintén lefényképezik. A pályázati anyagokat a www.balkonaranya.hu oldalon található űrlapon tudják feltölteni. A benyújtási határidő után, a szakmai zsűri bírálata alapján, egy erre a célra megrendezett eseményen kiosztásra kerülnek a díjak kategóriánként és a különdíjak. 

balkonzöldítés Balkon Aranya Pályázat 2016

z eddigi gyakorlat szerint idén is egy, a Szakkollégium által felkért, szakértőkből álló zsűri dönt majd a díjakról. Az a megtiszteltetés ért, hogy engem is felkértek, legyek az ítészek egyike. Természetesen örömmel elvállaltam az elismerő felkérést.

A szakmai zsűri tagjai:

Vera Enzi

A University of Life Sciences-BOKU oktatója, a Green4Cities és az Európai Zöldtető és Zöldfal Szövetség munkatársa.

Dr. Fekete Szabolcs

A Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék, tudományos segédmunkatársa, dísznövény guru, balkon növény specialista.

Nagy Jucó (ez én vagyok :) )

Virágkötő és balkon blogger, népszerű blogjaival terjeszti a városi élet zöldítésének fontosságát és kimeríthetetlen tárházát.

Kardkovács Árpád

Korábbi nyertesünk, az eddigi években mindig fantasztikus pályázattal dicsekedhetett, munkásságát elismerte az összes Balkon Aranya programot látogató érdeklődő és a zsűri. (Ő az akinek a csodálatos Bougainvillea-s erkélyét és murvafürt nevelési tanácsait már én is megírtam.)

A pályázat kiírói szívesen fogadják a támogató adományokat, a részletekről itt olvashatsz:

http://balkonaranya.hu/data/balkonaranya_issue2016_hu.pdf

A Balkon Aranya pályázat egy olyan lehetőség, amivel csak nyerni lehet. A balkonkertészkedés sok örömöt tartogat, a szép környezet sugallta pozitív hangulatot és minőségibb életérzés kihat a mindennapjainkra is. Ha mindemellett még a szakmai zsűri elismerését is sikerül kivívni, az csak hab a tortán. 

A pályázat beadási határideje 2016. október, így még bőven van időd elkészíteni a pályázati anagot.


Ne hezitálj! Balkonzöldítésre és pályázatra fel!

Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.   

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösségtagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok Facebook csoportunkhoz!

0 Tovább

Balkonzöldítésre fel! 

Csuda jó dolog, ha van egy kis erkélyünk, ahol szabadon kiélhetjük kertészkedési vágyunkat. Sokan azt gondolják, hogy sokkal egyszerűbb cserépben nevelni a növényeket, mint kertben gondozni. Ez azonban csak részben igaz. Összeszedtem, hogy kezdd el a balkonkertészkedést, hogy a siker sem maradjon el.

balkonzöldítés

Készülj fel, tervezz!

Ismerd meg az erkélyed adottságait, a tájolását és az uralkodó szélirányt. Ezek mind fontosak lesznek majd a balkonnövény választáshoz. legapróbb balkon is ezernyi lehetőséget kínál arra, hogy növényekkel benépesítsük. Határozott, jól átgondolt elképzelés segíthet, hogy igazán kellemes "második nappali" jöjjön létre. Érdemes egy kis időt szánni a tervezgetésére, hogy aztán önfeledten, elégedetten élvezhesd a lemenő napsugarait, a hajnali madárcsicsergést vagy épp a gőzölgő kávé zamatát.

Mindenek előtt talált ki a terasz funkcióját, hisz másként kell berendezni egy teraszt, ahol csak kávézgatni akarsz vagy ahol ruhákat is szárítasz. Nem mindegy az sem, hogy kutya, cica kényeztető lakhelyéül is szolgál vagy esetleg gyermekbarát balkonra van szükséged. Legjobb, ha összeírod a kívánságaidat. Ebben a szakaszban, merj nagyot álmodni, írd össze a vágyaid. Pár nap múlva térj vissza a listára, vedd számba a lehetőségeket és döntsd le a korlátokat

Információszerzésre nagyon jók a kertészkedős Facebook csoportok is, ahol a kérdéseid is felteheted és hasznos tanácsokat kaphatsz tapasztalt hobbi kertészektől.

Tervezz nyugodtan bármit a balkonra, ehhez ingyenes balkontervező programokat is találsz az interneten. A nyári hőségben jól jöhet egy kis árnyékolás vagy egy hűsítő csobogó

 

Légy mértékletes és türelmes!

Ne gondold, hogy rögtön elsőre sikerül majd a legmegfelelőbb növényeket megtalálnod. Ne akard rögtön az összes kedvenc virágodat beszerezni és egy fajtából csak 2-3 tövet vásárolj csak. Tapasztald meg, mi érzi jól magát az erkélyeden, minek tudod az igényeit teljes mértékben kielégíteni. Jövőre majd kisérletezhetsz újabb növényfajtákkal és a bevált fajtákból is nyugodtan vásárolhatsz nagyobb mennyiséget. Vedd figyelembe, hogy minél türelmesebb vagy, annál nagyobb lesz a siker. 

Vásárold meg az eszközöket!

Amire biztos szükséged lesz:

  • metszőolló,
  • locsolókanna,
  • gumi kesztyű,
  • ültető kanál,
  • virágládák,
  • cserepek.

Szerezd be a növényeket!

A balkonon a hely korlátozott, de gazdagon virágzó cserepes és dézsás növényekkel az erkély valóságos édenné válhat. Az erkély tavasszal és nyáron mutatja bombaformáját, de megfelelő növényválasztással minden évszakhoz találhatunk szépségeket, amik közelebb hozzák a természetet.

balkonládák beültetésének ideális időpontja május közepe, bár a kertészetek már jóval előbb árulják a növényeket, egyes növények fagyérzékenyek lehetnek, így érdemes megvárni a fagyosszenteket. Érdemes átgondolni, azt is, hogy a nem fagytűrő növényeket tudjuk-e majd valahol teleltetni, a téli vegetációs időszakban tárolni.

Nagyon sok minden múlik a növényválasztáson. Fontos ne csak a növény külső adottságaira (szín, habitus, stb) koncentráljuk, hanem  vegyük figyelembe a balkon méretét, fekvését, adottságait és a vásárolni kívánt növények igényeit. A csöppnyi virágok nem igazán mutatnak jól egy hatalmas térben, ahogy egy kis balkonra sem érdemes nagy szaniter növényt vásárolni. 

Az erkély adottságai is korlátok közé szorítanak bennünket. Más növények kellenek egy napos, egy félárnyékos és egy árnyékos balkonra. 

Az erkélyen sem kell lemondani az illatokról sem. Sok balkonon is nevelhető illatos növényt találunk és akár egy fűszertornyot is készíthetünk.

balkonzöldítés

Jó tervezgetést és megvalósítást kívánok!

Tetszett a cikk? Bátran oszd meg barátaiddal vagy lájkold a Balkonada Facebook oldalt.   

Szeretnél hasznos tanácsokat kapni, szép képeket nézegetni a virágokról? Szívesen lennél egy virágimádó, lelkes közösségtagja? Csatlakozz a Burjánzó balkonok Facebook csoportunkhoz!

0 Tovább

Zöldülj velem!

Nagy Jucó - Virágutazó, a virágos vállalkozások marketingese A blogon Nagy Jucó hobbi kertészeknek és erkélyszépítőknek szóló virágos, környezettudatos gondolatait, tippjeit és ötleteit olvashatod.
Jó böngészést és vidám színpompát kívánok minden balkonra, teraszra, erkélyre, loggiara, franciaerkélyre és kiskertbe!
Nagy Jucó, a virágfelelős

Kattints, ha többet szeretnél tudni rólam!

Legfrissebb bejegyzések

Követők

Nagy Jucó

HTML